Tegnap hazajöttem, mert rosszul jött ki egy vizsga. Vagyis vasárnap mentem, hétfőn vizsgáztam, aztán még maradtam volna, de ehelyett borzalmasan hazudtam és hazajöttem.
A vizsga egyébként azért nem tetszett, mert előzőleg hülyeségeket írtam, s most, hogy mindent jól leírtam, ugyanazt a jegyet kaptam. Nyilván rákérdeztem, de a válasz kimerült egy erős tautológiában, ami azért nagyon nem áll jól egy egyetemi oktatónak. Ma ügyintéztem, már tényleg szabadulni kéne a háztól.
És akkor a napi adrenalin-adag:
Ugye a sok eső kiváltja az élővilág aktivitását. Ekkor előjött (utólag elnevezett) Dezsőke a csatornából, aki először az ajtó felé menekült, s bár megsuhintottam, vissza tudott menekülni.
A második menet során kapott egy téglát, aztán rásegítettem még egy kicsit a baltával.
Dezsőke kimúlt. Nyugodjék békében.
Helyszíni szemle:


4 megjegyzés:
ez túl tömény estére, semmit sem értekxd
Jött egy patkány, én meg agyonütöttem.
Dezsőőke:'(
Gyilkos.
Bizony, a pokol kénköves lángjain való égéstől már semmi sem ment meg.
Szerintem nem ezen múlt. Már régóta készítik nékem a helyet.
Megjegyzés küldése